Hrfal - KIGYE egyeslet elrhet a Facebookon is.
Hrfal - KIGYE egyeslet elrhet a Facebookon is. : Egy kicsi politika

Egy kicsi politika

  2008.09.09. 22:13

A Gyurcsny Ferenc ltal meghirdetett cselekvsi tervvel nem az a f problma, hogy a kormnyf korbbi, ennl lnyegesen elremutatbb s jobb programjai sem valsultak meg. A Megegyezsben rottakat akkor sem tudn az SZDSZ elfogadni, ha azt egy hiteles s szles tmogatottsggal br kormny vezetje tette volna le az asztalra. Ennek legfbb oka, hogy ez a program nem relis. Hiba tmogatn az orszggyls tbbsge, ha a benne foglalt clok egyszeren nem elrhetek.

A fehreds mint csodafegyver?

Gyurcsny Ferenc programjban abbl indul ki, hogy gazdasgpolitikai fordulatra van szksg. Ezzel minden parlamenti prt s valsznleg az emberek tbbsge is egyetrt. Kevesen cfoljk az adcskkents szksgessgt is, aminek persze az a legnpszerbb mdja, ha a semmibl teremtnk pnzt, gy nem kell elvonni az emberektl. A miniszterelnk rsban a gazdasg fehredst jelli meg csodafegyverknt, teht a kormny abbl a pnzbl akarja cskkenteni az adkat, hogy tbben fizetik majd be azt. Azaz a kecske is jllakik, a kposzta is megmarad.

A fehreds fellrtkelse azonban nem ms, mint kommunikcis trkk. Gyurcsny Ferenc szerint ebbl vente 300 millird forint folyhatna be, amit adcskkentsre lehet fordtani, gy jn ki ngy v alatt az 1200 millirdos szm. Csakhogy a miniszterelnk kt dologgal nem szmol. Az egyik, hogy fehredsbl ennl lnyegesen kevesebb bevtele van az llamnak. Mrhetetlen cinizmust tkrz, hogy augusztus 28-n a kormnyf ezt maga ismerte be: tavaly 80-100 millird forint ilyen bevtelt mutatott ki a Pnzgyminisztrium, 2009-re egyelre 50 millirdot vrnak. A msik, hogy a jelenlegi kormny mandtuma 2010-ig szl, ami finoman szlva is bizonytalann teszi a ngy ves kormnyzati terveket. A javaslatok 2010-ig megvalsthat elemei ? br irnyuk tbbnyire helynval ? sszessgkben mg akkor sem alkalmasak valdi gazdasgpolitikai fordulat kivltsra, ha a bels- s kls felttelek a lehet legkedvezbb mdon alakulnnak.

Emellett mg a gazdasgpolitikhoz kevsb rtkben is jogosan merlhet fel a krds, hogy ha trsadalmi srelmek nlkl, a kiadsok szinten tartsval lehet adt cskkenteni, akkor mirt nem tette meg ezt az intzkedst korbban a kormny? Nehz ms vlaszt tallni, mint azt, hogy ez a javaslat ? ha alapvet irnyaiban helyes is, sajnos ? mkdskptelen.


nellentmondsok s hamis helyzetkp

Arra, hogy ekkort vltozzon a magyar gazdasg ilyen rvid id alatt, nincsen semmifle garancia. Mi tbb: ppen Gyurcsny Ferenc maga szgezi le, hogy az llami kiadsokhoz nem lehet hozznylni. Ha nincs 300 millird fehreds, nincsen rdemi adcskkents sem. s nem lesz, mert a program legrosszabb s leghiteltelenebb eleme ppen az, hogy kormnyzati segtsg, intzmnyi vltozsok helyett egyetlen valdi eszkzknt a rendrllami mdszereket, a zr tolerancit jelenti meg. Teszi mindezt gy, hogy rsa bevezetjben megint csak az ellenkezjt lltja.

Egy msik szembetn ellentmonds az jraelosztssal kapcsolatos. Az jraeloszts azt jelzi, hogy az orszg sszes jvedelmbl mennyit rakunk a kzsbe. Szinte minden gazdasgi szakrt azt lltja, hogy ezt a szintet cskkenteni kellene, tl nagy az llam, tl sokat s tl pazarlan klt. A miniszterelnk elismeri, hogy a jelenlegi szintrl 43-45 szzalk krlire kellene levinni az jraeloszts mrtkt, majd fl oldallal ksbb hozzteszi: az llami kiadsok cskkentsre nincsen rdemi lehetsg. Ebbl kvetkezik, hogy a bevtelek cskkentsre sincsen, azaz nem cskken az jraeloszts. A Megegyezs szpen hangzik, de politikai zenetnek sok ? programnak viszont kevs. Nem azrt nem mkdik, mert a kormnyf hiteltelen, hanem azrt hiteltelen, mert amit a miniszterelnk javasol, az mkdskptelen.


Csak a rszorulktl venne el?

A seglyezs krdsrl sokat beszltek az elmlt hnapokban az gynevezett "monoki modell" kapcsn. A kormnyf rsban leszgezi, hogy a rszorulk s az elesettek nem vlhatnak bnbakk. A liberlisok ezt az elvet termszetesen tmogatni tudjk, a problma csupn az, hogy a jlti terleten kizrlag a seglyeket emlti Gyurcsny Ferenc, mint olyan kiadsokat, amiket cskkenteni kellene. Ezzel pedig ppen a legelesettebbeket, a seglyezetteket teszik bnbakk a magas kzkiadsok miatt. St: a korbbiaknl erteljesebben jelenik meg az elv, hogy a munkanlklisg individulis, egyni problmkra vezethet vissza, ezrt csak az kaphasson seglyt, aki betegsge miatt nem kpes dolgozni.

Ahelyett, hogy a kormny megismertetn az emberekkel a vals tnyeket, azt, hogy seglyezsre viszonylag keveset klt az llam, azt, hogy abbl gyakorlatilag semmit nem lehet megtakartani, a munkanlklisgnek pedig alapveten nem egyni (egszsgi, morlis stb.), hanem trsadalmi, gazdasgi, terleti okai vannak. Csak ezzel magyarzhat ugyanis az, hogy a kpzetlenek kztt az uni tlaghoz kpest is riasztan kevesen, fele akkora arnyban dolgoznak. Az SZDSZ a rszorultsg elvn mkd szocilpolitikt tmogatja, a kormnyf ltal vzolt javaslat pedig fnyvekre ll ettl. A liberlisok azt szeretnk, hogy llami tmogatsban az rszesljn, aki valban rszorul, ehelyett a kisebbsgi kormny ppen tlk venn el a pnzt. A kormnyf lthat szavazatszerzsi indokkal tesz eleget a populista rendprti kvetelseknek. Ehhez pedig az SZDSZ nem kvn asszisztlni.

tlethalmaz s megvalsthatsg

A programra ltalnossgban jellemz, hogy kidolgozatlan s megalapozatlan tletekkel operl. Ilyen pldul a csaldi ptlk tervezett talaktsa. A kormny tervei szerint a veszlyeztetett gyermekek csaldi ptlknak egy rszt az erre illetkes gyermekjlti hatsg klthetn el a gyermek rdekei szerint. Mindez felveti azt a krdst, hogy j-e, ha egy hivatal klti el a csaldi ptlkot a gyerek vlt rdekei alapjn, s hogy nem egy jellegbl addan korrupt rendszert hozna-e ltre a kormny? Ehhez hasonlan rthetetlen nyugdjasok jubileumi tmogatsnak tlete ? az a tervezet, miszerint a 90., 95., illetve 100. letvket betltk kln tmogatst kapnak. Ez a javaslat amellett, hogy nyilvnval populizmus s ltszatintzkeds ? vajon hny 90 ves kor fltti ember l ma Magyarorszgon? ?, diszkriminl az emberek kztt. Mirt r tbbet az llamnak egy gazdag 90 ves, mint egy szegny 87 ves nyugdjas?

tgondolatlan javaslat, hogy htrnyos trsgekben a munkltatnak nem kellene jrulkokat fizetnie, ha j munkaert alkalmaz. Ez biztosan visszalsekhez vezetne, amibl tbb kr keletkezne, mint haszon. Hasonlkppen idzhet a sokadik adamnesztia tlete, amely nemcsak kidolgozatlan, de ppen az adfizeti morlt rontja aminek javulsa a kormnyf szerint az adcskkents egyetlen fedezete. Ezzel szemben sz sem esik a 13. havi nyugdjrl vagy a csaldi ptlk differencilsrl, teht olyan intzkedsekrl, amelyek azt szolglnk, hogy a pnzt nagyobb mrtkben a tnylegesen rszorultak kapjk, vagy akr csak hozzjuk jusson el. Br sz esik a krnyezetvdelemrl, konkrt javaslatok nem szerepelnek a programban, s az elmlt hnapokban kifejezetten visszalpst lehetett tapasztalni ezen a terleten, ami a huszonegyedik szzad elejn elfogadhatatlan egy EU-tagllam kormnytl.

Szintn rthetetlen, hogy a foglalkoztats-bvts s a munkahelyteremts eszkzeit tovbbra is szinte kizrlag a kzfoglalkoztats nvelsben s bntet, szankcionl intzkedsekben van megjellve. Ha a foglalkoztats bvtsnek meghatroz eszkze a kzfoglalkoztats, akkor annak kltsge lnyegesen magasabb a seglyezs jelenlegi kltsgeinl, viszont kimutathat haszna tovbbra sincsen. A kzfoglalkoztatsbl nem vezet t a valdi munkahelyteremtshez.


s vgl...

A Szabad Demokratk Szvetsge Gyurcsny Ferenc programjt nem tudja tmogatni. Szakpolitikai javaslatai nemcsak a liberlisok szerint megalapozatlanok, hanem hazai s klfldi gazdasgi szakrtk szerint is. Cselekvsi tervnek kevs, mert br konkrt javaslatok is szerepelnek benne, de a trsadalmi igazsgossg megteremtse helyett a rgi igazsgtalansgokat konzervlja. A program mg csak nem is szocildemokrata, mert a legelesettebbeket tmadja s a kzposztly kivltsgait vdi. A liberlis prt szerint a jlti rendszer nem csak megvltoztathat szisztma, hanem megvltoztatand is. Hiba tz ki a Megegyezs cm rs helyes clokat, konkrt javaslatai nem segtenek a clok elrsben, nem segtenek Magyarorszgon.

 

Nem sznt meg a krnyezetszennyezs Gymrn Tovbb…


A szennyvziszaptl bzlik Gymr, ll!Tovbb…


Cross plya plhet Gymrn Tovbb…


Bebizonyosodott, milyen krnyezeti krokat okozott a PEVDI Tovbb…


Rkkelt s mrgez anyagok elkpeszt mennyisgben!Tovbb…


Olyan a vros amilyen a temetje?Tovbb…


Az eltnt kerekerd nyomban!Tovbb…


Alapvet fogyasztvdelmi jogunk az Annahegyi utcban tallhat hulladkudvar hasznlata! Tovbb…


Amit ma lebontottak, holnap mr a mezn van! Tovbb…


Elvittk a kontnert? Szemthalmok az erdben! Tovbb…


Az Eperfasoron lerakott hulladk, talajt, vizet s levegt szennyez Tovbb…


Nicsak, ki beteg itt? Tovbb…


Fojtogat bz s fst Gymrn 2012. Szeptember 21-n pnteken Tovbb…


Itt mr mindent lehet?nkormnyzati cg szennyezi Gymr levegjt? Tovbb…


Gymrn lassan eltnnek a rgmltat idz pletek, emlkek!Tovbb…


 


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE